A jelölőnyelv (markup language) olyan számítógépes nyelv, amely címkékkel határozza meg a dokumentumon belüli elemeket. Mivel a jelölőnyelv az emberi felhasználók számára is olvasható, az ilyen formában írt fájlok a máshol megszokott programozási szintaxis helyett szabványos szavakat tartalmaznak. A különböző jelölőnyelvek közül a HTML és az XML a leggyakrabban használt.
A HTML-t weboldalak készítésekor használják, a különböző HTML-címkékkel, amelyek a tartalmat határozzák meg. Például az olyan alapvető címkék, mint a <body> és a <head> az oldal szakaszaira utalnak, de a <form> és a <image> az oldal tartalmán belül található elemekre vonatkozik. Az elemek többségéhez szükséges egy kezdő és egy befejező tag, és a tartalom e tagek között helyezkedik el.
Az XML-t azonban strukturált adatok tárolására használják, nem pedig az oldal tartalmának formázására. A HTML-dokumentumok előre meghatározott címkéket tartalmaznak, míg az XML-fájlok ehelyett egyéni címkéket alkalmaznak az elemek meghatározására. Például a számítógépes modellek adatait tároló XML-fájlok tartalmazhatnak:
<computer>
<manufacturer>brandname</manufacturer>
<model>computermodel</model>
<components>
<processor>processortype</processor>
<ram>ramsize</ram>
<storage>storagecapacity</storage>
</components>
</computer>
Az XML “bővíthető jelölőnyelvként” ismert, mivel a különböző elemek támogatására egyedi címkéket használhat. Minden XML-fájl mentéséhez szabványos szövegformátumokat használnak, így a programok könnyebben tudják olvasni vagy elemezni a benne lévő adatokat. Ennek eredményeképpen az XML gyakran a legjobb választás, amikor strukturált adatokat exportálnak és osztanak meg programokon keresztül.
Mivel a HTML- és XML-fájlok mentéséhez egyszerű szöveges formátumot használnak, azok egy szabványos szövegszerkesztővel is megjeleníthetők. Kényelmes módon a legtöbb böngészőben a “forrás megtekintése” opciót használhatja a nézet menüben, hogy megnézze egy oldal HTML-forrását.
2022-04-13